A 2020-as évet jelentős veszteségekkel zárta a turisztikai szektor, majd 2021-ben javult a helyzet, az idegenforgalom igyekezett idomulni a járványhelyzet kezelése érdekében hozott intézkedésekhez.
Idén turisztikai robbanásra számítottak, ám egyelőre nem lehet tudni, mekkora károkat okoz az ukrajnai háború. A montenegrói tengerpartra érkező turisták jelentős része ugyanis eddig Oroszországból érkezett. A nagyobb városokban iskolák és az orosz vásárlókra szakosodott üzletek is nyíltak már, a helyiek elmondása szerint Barban és Budván sétálva néha olyan érzése van az embernek, mintha Oroszországban lenne, szinte csak orosz szót hallani - mondta az MTI-nek Tatjana Kotarac.
A tagjelölt Montenegró csatlakozott az oroszellenes szankciókhoz
A NATO-tag és európai uniós tagságra váró Montenegró csatlakozott az Oroszország elleni európai szankciókhoz, így nem számíthat az onnan érkező jelentős számú turistára és befektetőre. A montenegrói tengerparton épült és épülő szállodák nagy része ugyanis orosz tulajdonú vagy résztulajdonú. A tavalyi évben Oroszország volt a legnagyobb külföldi befektető Montenegróban mintegy 164 millió euróval, ami a teljes külföldi befektetések majdnem egyötödét jelentette. Az ukrán befektetések pedig megközelítették a 12 millió eurót.
A 620 ezres Montenegró bruttó hazai termékének (GDP) több mint negyede a turizmusból származik. A kimutatások szerint a tavalyi évben az idegenforgalom több mint 20 százalékát az Ukrajnából és Oroszországból érkező vendégek tették ki.
A montenegrói központi bank tájékoztatása szerint az országban egyetlen orosz tulajdonú vagy résztulajdonú bank sincs, így a pénzforgalmat az Oroszország elleni szankciók nem érintik.
Új piacokat kell szerezniük
A belgrádi nemzetközi vásáron nyilatkozó montenegrói idegenforgalmi szakember szerint ahhoz, hogy a turisztikai szektor helyzete ne legyen olyan bizonytalan, újabb piacokat kell megcélozni, elsősorban Nyugat-Európát és Skandináviát.
Vasilije Kostic gazdasági elemző szerint már túl kevés idő van a szezon kezdetéig, így idén már késő új piacokat keresni, a jövőre nézve viszont hasznos lenne több lábon állni.
Montenegrót és Oroszországot történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok kötik össze, a két ország között mindig is jó volt a viszony, ám a tengerparti ország, 2006-os függetlenedése óta, igyekezett inkább a Nyugat felé fordulni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat