A CNN arra figyelmeztet, hogy nincs is más lehetőség, mint a szavára adni, ugyanis Trump a mai napig sem hozta nyilvánosságra az adóbevallását.
Időközben kiszivárgott Trump egy régebbi, 2005-ös adóbevallása, és az abban szereplő adatok, illetve a Bloomberg vagyonbecslése alapján a New York Times által felkért adószakértők kiszámolták, vajon tényleg nagyobb közterhet vesz a vállára az elnök a saját új adórendszerében, mint azelőtt. Az adatok azt mutatják, hogy nem, sőt: nagyjából évi 50 millió dollárt nyer a megváltoztatott adókulcsok és szabályok alapján - írta a portál.
A legnagyobb, Trumpot érintő adóváltozáson a gyerekei nyernek nagyot. Az adóreform ugyanis eltörölné az örökösödési ingatlanadót, amely jelenleg 40 százalék. Így Trump halálával az örökösei a jelenlegi adószabályok szerint mintegy 1,1 milliárd dollárt lennének kötelesek fizetni az államnak, míg az új rendszerben semennyit.
Címlapkép forrása: EPA/Michael Reynolds
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak