A Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott tárgyalásai után a Fehér Házban tartott rövid ceremónián az Egyesült Államok elnöke hangsúlyozta, hogy bármilyen jövőbeni közel-keleti béke-megállapodásnak biztosítania kell Izrael jogát az önvédelemre.
Rövid beszédében Donald Trump "megvetendőnek" minősítette a Tel-Aviv közelében történt hétfőn hajnali palesztin rakétatámadást. Mint fogalmazott: ez a támadás is bizonyíték arra, hogy Izraelnek milyen komoly biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie. "És ma történelmi cselekedetet hajtok végre, hogy segítsem Izrael képességeit az önvédelemre" - mondta az amerikai elnök, aki különösen meleg szavakkal szólt Izraelről, magát és családját a zsidó állam régi barátjának mondta, Netanjahu kormányfőt pedig a becenevén szólította.
Kapcsolódó
Megígérte és megcsinálta
Benjámin Netanjahu azt hangoztatta, hogy bár Izraelnek eddig is sok barátja volt a korábbi amerikai elnökök sorában, de Donald Trumphoz egyikük sem mérhető. Donald Trump "megígérte, és megcsinálta" - fogalmazott Netanjahu a Golan elismerésére utalva.
Az izraeli kormányfő a Hamasz rakétatámadásaira utalva leszögezte: "Izrael ezt nem fogj tűrni". Majd hozzáfűzte: kormánya minden lépésre kész népe és állama védelme érdekében.
Benjámin Netanjahu lerövidítette amerikai útját, és az aláírási ceremónia után azonnal visszaindult Izraelbe. Kedden még beszédet mondott volna a legbefolyásosabb amerikai Izrael-barát lobbiszervezet, az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) vasárnap kezdődött háromnapos tanácskozásán és a Trump-házaspár állami vacsorát adott volna a tiszteletére.
Az AIPAC tanácskozásán hétfőn mondott beszédet - mások mellett - Mike Pence amerikai alelnök és Beni Ganz izraeli tábornok, aki a pár hét múlva tartandó izraeli választásokon Netanjahu legesélyesebb kihívója.
A Hamász nem partner a békéhez
Mike Pence kifejtette, hogy a Hamasz rakétatámadása azt bizonyítja, a gázai szervezet "nem partner" a békéhez. Az alelnök terrorista szervezetnek minősítette a Hamaszt, és azt hangoztatta, hogy célja Izrael elpusztítása. "Az Egyesült Államok soha nem fog a terrorista Hamasszal tárgyalásokba bocsátkozni" - hangsúlyozta Pence.
A legerősebb ellenzéki pártot vezető Ganz elsősorban az izraeli belpolitika problémáit elemezte az AIPAC-konferencián, de fontosnak tartott leszögezni azt is, hogy "szükség esetén" nem habozna erőt alkalmazni Irán ellen. Ganz "Izrael igazi partnerének és szövetségesének" nevezte Donald Trumpot.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?