Az Európai Unió a nemzetközi joggal összhangban jár el, nem ismeri el az izraeli fennhatóságot az általa 1967 júniusában elfoglalt területek egyike felett sem, beleértve a Golán-hegység egészét. Az unió nem tartja azokat Izrael részének - tette hozzá a szóvivő az MTI szerint.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett. Az elnök Twitteren közölte a várható elismerést. Mint írta: "52 év után elérkezett az idő, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben elismerje Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett, amely stratégiai és biztonsági szempontból létfontosságú Izrael Állam és a térség számára".
Golán-fennsík nyugati részét Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától, és 1981-ben egyoldalúan kiterjesztette rá törvénykezését is. Ezzel lényegében magához csatolta a területet. Ezt a lépést a nemzetközi közösség mindeddig nem ismerte el, és a Golán hovatartozása korábban az Izrael és szomszédjai közötti béketárgyalások egyik sarkalatos kérdése volt.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban