Trócsányi László kijelentette: politikai bohózattá változott a 7. cikkely szerinti eljárás az Európai Parlamentben.
Az eljárás 2018-ban kezdődött, de még sehol se tart. A magyar kormány kifejtette érveit, szeretné lezárni az ügyet, de válaszra se méltatják, süketek párbeszéde folyik, ilyen helyzetben még az EU hitelessége is felvetődik - mondta a volt igazságügy-miniszter.
A jogállami eljárásban az Európai Néppárton belül egyre több ország képviselője támogatja Magyarországot - folytatta, hozzátéve, az Európai Tanácsnak kellene döntést hoznia, de nem tud mit kezdeni az üggyel.
A viták természetesek, eldöntésükre megvannak a megfelelő fórumok - idézi az MTI. Trócsányi László példaként említette, hogy folyamatban van még az Európai Unió Bírósága előtt az NGO-kal kapcsolatos eljárás, illetve a kvótaügy.
A jogállami kifogások miatti költségvetési szankciók azonban túlnyomórészt a közép-európai tagállamokat sújtanák, és még csak azt sem lehet tudni, pontosan, hogy mi a "vád", amelyek a jogállam tartalmi elemei, ezért ezzel az egésszel szemben jogosak a fenntartások - hangsúlyozta a Fidesz EP-képviselője.
Azzal kapcsolatban, hogy az EU 27 tagországa kedden jóváhagyta a Nagy-Britanniával kialakítandó jövőbeni kapcsolatokra összpontosító tárgyalási álláspontját, és a jövő héten megkezdődnek a Brexit-tárgyalások Londonnal, Trócsányi László azt mondta: rossz egyezményt senki se szeretne, de kérdéses, hogy létrejöhet-e win-win szituáció.
Kevés az idő, nagyon nehéz tárgyalások várhatók - tette hozzá. Trócsányi László úgy látja, a Brexit rámutatott arra, hogy az EU válságban van. Az európai polgárok egyre kritikusabbak az unióval, érezhető a bizonytalanság, az európaiak a politikai elit egyes döntéseivel nem tudnak azonosulni - mondta. Arról is beszélt, hogy a Nézőpont Intézet pályázati felhívást tett közzé egyetemi hallgatóknak az európai életmód kutatásával kapcsolatban.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált