A legtöbb elemző arra számított, hogy a jegybank nem változtat a 13 százalékos kamatszinten.
A török jegybank ezzel már a második egymást követő hónapban csökkentette az irányadó kamatot, amelyet tavaly decembertől idén augusztusig szinten tartott - írja az MTI.
Törökországban augusztusban évi 80,2 százalékra, 2002 óta a legmagasabb szintre gyorsult az éves infláció a júliusi 79,6 százalékról.
A jegybank a kamatcsökkentést azzal magyarázta, hogy a lassuló gazdaságot élénkíteni kell a mérséklődő fogyasztói kereslettel együtt, de az indokok között szerepelt a geopolitikai kockázatok fokozódása is.
A befektetők és a közgazdászok egy része szerint a kamatcsökkentés a jegybankra gyakorolt politikai nyomás eredménye Recep Tayyip Erdogan elnök részéről, aki régóta ellenzi a magas kamatokat.
A török jegybank döntésének a bejelentése után a líra 0,3 százalékkal, történelmi mélypontra gyengült a dollárral szemben, 18,4 líra ért 1 dollárt. Az év eleje óta a líra 27 százalékkal, öt év alatt 80 százalékkal gyengült a dollárhoz képest.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton