Eddig 22, belga vagy holland szennyezett tojásból készült terméket vontak ki a forgalomból, de ez az első alkalom, hogy hazai gyártású élelmiszerek forgalmazási engedélyét vonta be az illetékes francia hatóság. A Franciaországban gyártott termékek is holland vagy belga tojásból készültek - írta az MTI.
A négy betiltott termék közül három burgonyalángos-, egy pedig gofritészta-márka.
Kapcsolódó
A francia mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint a termékekben az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben volt szermaradék, így fogyasztásuk nem jelentett egészségügyi kockázatot, ettől függetlenül elrendelték kivonásukat a forgalomból, mert a megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaztak fipronilt. A listát azokról a termékekről, amelyek a megengedettnél nagyobb koncentrációban tartalmaznak fipronilt, fokozatosan frissíti honalapján a tárca.
A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként. Rovarok és atkák ellen hatásos, élelmiszer célú állatok esetében azonban nem használható. Több európai uniós (EU) tagállamba is került szennyezett tojás, tojástermék. Eddig legalább 17 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat