Több mint kétmillió muzulmán zarándok gyűlt össze ma reggel a szaud-arábiai Mekkában, hogy a békéért és az Egyesült Államok által fenyegetett Irakért imádkozzon az Arafat-hegyen - jelentette az AFP hírügynökség.
A zarándokok busszal vagy gyalog teszik meg azt a néhány kilométert, ami a 70 méter magas Arafat-hegyet és a Mina-völgyet választja el egymástól. A hithű muzulmánoknak napnyugtáig kell a hegyen maradniuk, ahol 1400 évvel ezelőtt Mohamed próféta imádkozott. Ezután a zarándokok visszatérnek a völgybe, ahol holnap Ábrahám/Ibrahim áldozatára emlékezve feláldoznak egy állatot.
A zarándoklat különleges aktualitást nyer az Irak ellen készülődő amerikai invázió kapcsán, és sokan - többek között a NATO-tagállam Törökországből érkezett hívek - a békéért és Irakért való imádkozásra használják fel az alkalmat. A mai nap egyik kiemelkedő eseménye lesz a szaúdi nagymufti - Abdel Aziz Ben Abdallah al-Sejk - által vezetett kollektív ima, ahol a vallási vezető az iszlám világ aktuális helyzetéről beszél majd, így feltehetően az iraki konfliktusra is kitér majd.
Az idei zarándoklatra 1,431 millió külföldi érkezett, ami rekordot jelent. A mekkai zarándoklaton való részvétel egyike az iszlám öt pillérének, azaz amennyiben anyagi lehetőségei megengedik, minden muzulmánnak részt kell rajta venni legalább egyszer.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.