Bernard Cazeneuve elmondta, hogy a hatósági akciót vasárnapra virradóra hajtották végre a kelet-franciaországi Strasbourgban és a dél-franciaországi Marseille-ben, és ezzel sikerült elejét venni egy, az ország ellen régóta tervezett terrortámadásnak. A miniszter szerint a kézre kerítettek 29 és 37 év közöttiek, francia, marokkói és afgán állampolgárok. Az egyik marokkói férfira egy partnerország hívta fel a figyelmet, a többiek viszont ismeretlenek voltak a francia hírszerzés előtt. Cazeneuve arra nem tért ki, mi lett volna a tervezett támadás célpontja.
Strasbourgban pénteken nyílik meg Franciaország leghíresebb karácsonyi vására, ahova minden évben nagyjából kétmillióan látogatnak el. A France Bleu Alsace nevű regionális rádióadó jelentése szerint a rendezvényt egyelőre nem érintik az őrizetbe vételek. A régió illetékes rendőrfőnöke november elején viszont azt mondta: ha bármilyen aggály merül fel, a karácsonyi vásárt lefújhatják vagy félbeszakíthatják.
A francia hatóságok egyszer már meghiúsítottak egy támadást a strasbourgi karácsonyi vásár ellen: 2010 decemberében egy algériai csoport készült pokolgépes merényletre. Franciaországot 2015 eleje óta egy sor terrortámadás érte. Közülük a legvéresebb a tavaly november 13-án elkövetett párizsi merényletsorozat volt, amelyben 130-an vesztették életüket.
Idén július 14-én egy teherautós ámokfutó 86 emberrel végzett az ország déli részén fekvő Nizzában. Nyomozói körökből származó információk szerint idén már csaknem 20 terrortámadást hiúsítottak meg, és terrorszervezetekkel való kapcsolatok miatt 418 embert állítottak elő Franciaországban.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó