Lengyelországban mintegy másfél millióan csatlakoztak a gigantikus tanársztrájkhoz, ami alaposan felbolygatta a kedélyeket és a megszokott munkamenetet is - derült ki a onet.pl cikkéből. Andrzej Duda államfő a tanárokhoz fordult azzal a kéréssel, hogy elvárásaikat olyan módon fejezzék ki, hogy az ne gátolja a fiatalokat a nyugodt vizsgázásban.
Ez volt 1993 óta az oktatási dolgozók és a tanárok legnagyobb sztrájkja, amelyben jelentős béremelést követeltek. Az államfő úgy vélte, hogy a vizsgák után tovább lehet vitatkozni, sőt, akár a sztrájkot is folytatni.
Duda szerint a tanárok nehéz és felelősségteljes munkát végeznek és megérdemlik a méltó díjazást ezért, tehát ő szolidáris velük. Ugyanakkor kivételesen fontos megegyezést elérni a kérdésben. A kormány 15 százalékos béremelést javasol 2019-ben és bemutatta az általa a tanárokkal kötendő új munkaszerződés mintáját is.
A sztrájkban iskolák ezrei vettek részt, azaz bénultak meg. Egyes becslések szerint az oktatási intézmények majdnem felét érintette a munkabeszüntetés. A szakszervezetek ennél jóval magasabb számot adtak meg, szerintük az oktatási intézmények 86 százaléka vett részt vett az akcióban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak