A csütörtökön nyilvánosságra hozott tervek szerint egyes vízumkérőknek öt évre visszamenőleg számot kellene adniuk a közösségi médiában való megjelenésükről, meg kellene adniuk korábbi útleveleik számát, e-mail-címeket és telefonszámokat, továbbá tizenöt évre viszamenőleg pontos és részletes életrajzi adatokat kell közölniük.
Ezen adatokat nem mindenkitől, hanem csak azoktól kérnék, akiket "terrorizmussal összefüggő, vagy más nemzetbiztonsági okokból" kötelezően részletes ellenőrzésnek vetnek alá. A tervezet nem említ konkrét térségeket vagy országokat, amelyeknek állampolgáraira érvényes lenne a szigorítás. (A vízumokkal kapcsolatos szigor már korábban elkezdődött.)
A javasolt intézkedéscsomagot a külügyminisztérium továbbította a washingtoni Fehér Ház Menedzsment és Költségvetési irodájának, amelynek május 18-ig kell elfogadnia vagy elutasítania.
Rex Tillerson külügyminiszter hasonló intézkedéseket márciusban már bevezetett: a külföldi amerikai konzulátusokat arra utasította, hogy vízumkiadáskor a mostani javaslatban megfogalmazott kérdésekkel ellenőrizzék a vízumért folyamodókat. A tárcavezetőnek azonban később vissza kellett vonnia az intézkedést, mert a Menedzsment és Költségvetési Iroda - amelyen keresztül a Fehér Ház felügyeli a szövetségi szervezetek tevékenységét - nem engedélyezte.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön