"A két fél egyetértésre jutott. Nem bocsátkozunk kereskedelmi háborúba" - húzta alá Liu, aki a kínai tárgyalódelegáció vezetője volt Washingtonban, ahol Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszterrel egyeztettek.
Nem sokkal korábban Washingon és Peking közös közleményben tudatta, hogy megállapodás született arról, hogy intézkedéseket fognak hozni annak érdekében, hogy csökkenjen az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya Kínával szemben. A közlemény arról nem szól, hogy ezzel felfüggesztik-e azoknak az amerikai vámoknak a bevezetését, mellyel 50 milliárd dollár értékű kínai árut sújtana az Egyesült Államok a jövő héttől kezdve.
Kapcsolódó
Liu tudatta: Kína és az Egyesült Államok fokozza együttműködését a többi között az energia, az agrártermékek, az egészségügyi és pénzügyi szolgáltatások terén.
Kína és az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlege amerikai szempontból nézve 375 milliárd dollárt meghaladó hiányt mutatott 2017-ben; Washington 130 milliárd dollár értékben exportált Kínába, míg Kínából csaknem négyszer annyi, 506 milliárd dollár értékben érkezett import az Egyesült Államokba.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
