A 66 éves Csubajsz a 1990-es években gazdasági reformerként és a privatizációk irányítójaként előbb Borisz Jelcin bizalmasa és pénzügyminisztere volt. Később ő is segítette Putyin hatalomra jutását, így megmaradhatott a kormányzatban. Két évtized alatt szoros kapcsolatokat épített nyugati vezetőkkel és tisztviselőkkel. Magas állami vállalatoknál töltött be vezető állásokat, és 2020-ban őt nevezte ki az elnök a fenntartható fejlődésért felelős megbízottnak is.
Széleskörű feladatai között Csubajsz tíz éven át vezette a RAO energetikai vállalatot, ami Oroszország áramtermelésének 90 százalékát felügyelte. Tagja volt a JPMorgan Chase nevű amerikai befektetési bank tanácsadó testületének, és Dmitrij Medvegyev elnöksége alatt az orosz nanotechnikai fejlesztések felelőse is volt.
Csubajszt a világ 100 legbefolyásosabb gazdasági szereplője között tartják számon - olvasható a portálon.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak