A Skoda technológiai vállalata a Skoda Transportation egy prágai kiállításon bemutatta új elektromos meghajtású buszát - tudósított a Radio Praha. Ez az első darabja a cseh járműgyártó E'City buszsorozatának, amely egyetlen gramm szén-dioxidot sem bocsát ki menet közben. Az új buszt jövőre állítják szolgálatba a cseh fővárosban.
Az E'City a cég beszámolója szerint sokkal "zöldebb", mint a legtöbb villanybusz, amelyeket ma használnak Csehországban, mivel azokban dízeles alapú fűtés működik, ami továbbra is káros gázok kibocsátásával jár. A 12 méteres buszokat Prága két legforgalmasabb járatán állítják majd szolgálatba, mégpedig már januárban.
Kapcsolódó
Az akkumulátorokkal működő járművekre több mint 100 kilométeres hatótávolságot ígér a gyártó egyetlen feltöltéssel, ami magában foglalja azt is, hogy ez a busz télen a fűtést, nyáron a légkondicionálót is elektromos úton működteti. A buszt napközben után lehet tölteni arról az elektromos hálózatról, amit a villamosok használnak, majd éjszaka lehet teljesen feltölteni az akkukat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana