A levelet a Hotnews.ro hírportál tette közzé. A február 5-én keltezett és szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumot Eugen Teodorovici román pénzügyminiszternek címezte az ECB.
A levél szerint az ECB elvárta volna, hogy a román hatóságok konzultáljanak az új adó bevezetéséről, amiről a bukaresti kabinetnek csak a központi bank álláspontja ismeretében kellett volna döntenie. A vélemény ki nem kérésével a román kormány megszegte a konzultációs kötelezettségét az európai jegybankkal szemben.
Felhívták a figyelmet, hogy a tavaly decemberben elfogadott 114-es sürgősségi kormányrendelet nem tartalmaz hatástanulmányt, amely felmérte volna a bankok eszközeire kivetett illeték hatásait, ezért az európai jegybank szerint nem zárható ki annak lehetősége, hogy az intézkedés jelentős következményekkel jár majd a romániai bakrendszer stabilitására. "A jövőben az ECB nagyra értékelné, ha a román kormány teljesítené kötelezettségét és a jövőben konzultálna az európai központi bankkal a törvénytervezetről" - olvasható a levélben.
A román kormány által kapzsisági illetéknek nevezett adót a pénzintézeteknek akkor kell fizetniük, ha a bankközi hitelkamatláb, a ROBOR 2,0 százalék fölé emelkedik. Az illeték a bank eszközeinek 0,1 százalékától indul és a kamat 3 százalékot meghaladó szintjénél eléri a 0,3 százalékot.
Mugur Isarescu, a román jegybank kormányzója azt kérte kedden a parlamentben, hogy az illetéket ne kössék a bankközi hitelkamatlábhoz, hiszen a ROBOR a monetáris politikához tartozik, így az adó a jelenlegi formájában támadás a jegybank függetlensége ellen. A január 1-től hatályban levő kormányrendelet a bankokra, az energia és a telekommunikációs cégekre vet ki új vagy jelentősen megemelt adókat. A rendeletről a végső szót a parlamentnek kell kimondania.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy