Adrian Chesnoiu minisztert a DNA egyes vezető állások betöltésére kiírt versenyvizsgák trükközésével gyanúsítja. A vádhatóság szerint a szociáldemokrata politikus arra utasította az egyik beosztottját - aki a vizsgáztató bizottság tagja volt -, hogy adja át a vizsgatételek egy részét az egyik bizalmi emberének. Így az általa preferált jelöltek sikeresen vizsgázhattak a meghirdetett vezetői állásokra - írja az MTI.
A DNA azzal a kéréssel fordult a főügyészhez, hogy kezdeményezze a politikus képviselői mentelmi jogának a megvonását, mely lehetővé teszi az ügy kivizsgálását.
A DNA nem közölte a miniszter nevét, de a román sajtó ügyészségi forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a vizsgálat Adrian Chesnoiu mezőgazdasági minisztert érinti.
A szociáldemokrata politikus kijelentette: nem követett el törvénybe ütköző cselekedeteket, és mindig igyekezett erkölcsi tartással és odaadással végezni feladatait. A nyilvánosság előtt megjelent információk hatására azonban úgy döntött, hogy lemond a miniszteri tisztségről, és felfüggeszti párttagságát a Szociáldemokrata Pártban (PSD). Emellett arra kérte valamennyi parlamenti párt képviselőit, hogy szavazzák meg a mentelmi joga felfüggesztését, mert szeretné megvédeni magát a személyével kapcsolatos gyanúval szemben - írja az MTI.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút