Az utóbbi öt évben 2018-ban volt a legalacsonyabban a kiskereskedelmi forgalom (fogyasztás) növekedése Romániában - írta a Maszol. Míg tavaly 5,4 százalékos volt a tempó, addig 2017-ben 10,7 százalékos, 2016-ban 13,5 százalékos, 2015-ben 8,9 százalékos, 2014-ben pedig 6,4 százalékos. Ezzel szemben a nettó átlagfizetések folyamatosan emelkedtek: a 2016-os 2046 lejről (138 ezer forint) 2018-ra 2700 lejre (181 ezer forint).
A Transilvania Bank makrogazdasági elemzője, Andrei Radulescu szerint fogyasztás lassúbb bővülése azt jelzi, hogy elkezdődött a takarékoskodás egyebek mellett a gazdaságpolitikában észlelhető kiszámíthatatlanság miatt. Az adatok szerint a növekedés a nem élelmiszerek, illetve az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítésének köszönhető, ezekből 6,1 százalékkal fogyott több. Üzemanyagból 3,2 százalékkal adtak el többet, mint 2017-ben.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ