A jogszabály drasztikusan korlátozta volna a román aranytartalék külföldön való tárolását. A jogszabály szerint a Román Nemzeti Bank legfeljebb az aranytartalék 5 százalékát tarthatta volna külföldön, míg jelenleg több mint 60 százaléka Londonban van.
Az előző években, amikor a szociáldemokratáknak többségük volt a parlamentben, a törvényhozás megszavazta a tervezetet. Klaus Iohannis államelnök 2019 novemberében visszaküldte a törvényhozásnak megfontolás végett. A tervezet tartalmával a jegybank vezetősége sem értett egyet, úgy vélte, hogy Románia nagyobb bizalmat élvez hitelezői körében, ha a tartalék nagyobb része Londonban van.
Kapcsolódó
A képviselőház keddi voksolásán 173 képviselő szavazta meg az elnök felülvizsgálati kérelmét, 131-en ellene voksoltak egy tartózkodás mellett. Ezzel elutasították a Dragnea-féle törvénytervezetet.
Romániának csaknem 104 tonna aranya van, ami a nemzetközi tartalékok mintegy 10 százalékát teszi ki.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet