A kormány július közepén sürgősségi rendelettel módosította az adótörvénykönyvet úgy, hogy emelt bizonyos adónemeket és adókedvezményeket törölt el az államháztartás bevételeinek növelése érdekében. Az intézkedések egy része 2023. január 1-től lép hatályba, de egy másik része már augusztus 1-től hatályos. Így a kormány emelte a dohánytermékek és az alkohol jövedéki adóját, illetve eltörölte a magas cukortartalmú édesített italok kedvezményes 9 százalékos áfáját és 19 százalékra emelte.
Jelentős változásnak számít a részmunkaidővel foglalkoztatott személyek megadóztatása, hiszen a munkáltatóknak nem a ledolgozott munkaidővel arányosan, hanem a teljes bruttó minimálbér után kell fizetnie az alkalmazott nyugdíj- és egészségügybiztosítási járulékát. A román kormány szerint ez az intézkedés azért indokolt, mert sok esetben adóelkerülés céljából alkalmaznak papíron részmunkaidőben dolgozókat, akik valójában teljes munkaidőben foglalkoztatottak. Ugyanakkor vállalkozók szerint ez az intézkedés növelni fogja a feketemunkát.
Az építőiparban és a mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak járó adókedvezmény esetében egyharmadával, 10 ezer lejre csökkentették azt a jövedelmi határt, amelyen belül adómentességet élveznek.
Január 1-től főleg a mikrovállalkozások és az egyéni vállalkozások tevékenységét érintő adóemelések lépnek hatályba, illetve eltörölnek a vendéglátóiparra vonatkozó adókedvezményeket.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot