Az új megarepülőtér, amelynek felépítése a lengyel kormány erőlteti, a korábbitól lényegesen eltérő koncepció szerint folytatódik - idézte a projekt egyik vezető menedzserét a Notes from Poland hírportál.
A Szolidaritás Közlekedési Csomópont névre keresztelt létesítmény, Varsó és Lódz között lesz, a kormán 2027-re akarja felépíteni. A gigantikus repülőtérhez ezer kilométer vasúti vonalat és közúti csomópontot is építenek.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy a varsói repülőteret tehermentesítő központot építenek, amely 45 millió utas kiszolgálásával egy súlycsoportba kerülne Gatwick repülőtérrel, amelyen éveben 46,5 millió utas fordul meg. A bírálók szerint a repülőgépek hatótávolságának növekedésével az ilyen központok feleslegessé válnak, ráadásul a pandémia jelentősen visszavetette a korábbi légi forgalmat.
Az új elképzelés szerint a légikikötő cargocélokat szolgálna, azaz a teherszállítás legalább olyan fontos lenne, mint a turisták és az üzleti utazók kiszolgálása. Ennek nagyságáról, mármint a tervezet teherszállítás értékéről vagy mennyiségéről azonban semmit sem tudott mondani Michal Czarnik, a projekt igazgatója. Így nehéz lesz vitatkozni Michael O’Learyvel, a Ryanair vezérigazgatójával, aki a napokban őrültségnek minősítette a lengyel tervet. Véleménye szerint ugyanis inkább a meglévő repülőtereket kellene fejleszteniük a lengyeleknek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető