A televízióban szerda éjjel elhangzott rendelkezés szerint az országban számos kötelező elővigyázatossági intézkedést vezetnek be a végzetes vírus terjedése ellen. Ezek közé tartozik az orvosi ellenőrzés szigorítása, az Ebola-gyanús betegek korai elkülönítése és többszörösen ismételt vizsgálata, az országon belüli utazások korlátozása, a betegekkel érintkező szakemberek távoltartása a lakosságtól, az egészségügyi szervek teljes körű mozgósítása a betegség elleni fellépésre, valamint a tájékoztatás javítása.
A rendeletet be nem tartókat az elnök jogi következményekkel fenyegette meg, de ezeket nem konkretizálta.
Guinea volt az első ország, ahol a vírus idén felbukkant. Az országban február óta eddig 510 megbetegedést jelentettek, ebből 377 halállal végződött.
Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A betegség Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt, összes halálos áldozatainak száma a legutóbbi hivatalos mérleg szerint 1069.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni