A márciusi kiskereskedelmi forgalom 11 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a hétfőn közölt adatok szerint. Japánban 1997 óta először emeltek forgalmi adó április 1-jén, 5 százalékról 8 százalékra, hogy kiegyensúlyozzák a költségvetést és csökkentsék az államadósságot.
A 2012 decemberében miniszterelnöknek választott Abe Sindzó egyik legfőbb politikai célkitűzése volt, hogy a több éves gazdasági recesszió után tartós növekedési pályára állítsa Japánt.
A gazdasági növekedés eléréséhez Abe Sindzó kormánya és a kormánnyal szorosan együttműködő jegybank monetáris és fiskális élénkítésbe kezdett.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint a terv sikeres volt, a gazdasági növekedés a 2012-es 1,4 százalékról 1,7 százalékra gyorsult 2013-ban, és valószínűleg tartani tudja ezt az ütemet 2014-ben is.
A laza fiskális politikának azonban ára van, az IMF múlt év végi számításai szerint 2014-ben a költségvetés hiánya a GDP-arányában elérheti a 6,8 százalékot, az államadósság aránya pedig már most meghaladja a 240 százalékot.
Hogy ne váljon teljesen kezelhetetlenné a hiány, a japán kormány áfa-emelésről döntött áprilistól és a tervek szerint 2015-ben újabb 2 százalékos emelés jön.
Legolvasottabb
Két nap sem telt el: újabb robbantásos merénylet Moszkvában
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat