A felmérésen, amelyet a független jobbközép napilap megrendelésére az IBRIS közvélemény-kutató intézet készített a múlt héten, a megkérdezettek 40 százaléka Oroszország terjeszkedő politikáját jelölte meg a legnagyobb, Lengyelországot fenyegető veszélyként.
Utóbbiak aránya egyébként a felére csökkent a 2014-ben - a Krím félsziget orosz megszállásának évében - készített hasonló felméréshez képest, melyben a válaszolók 83 százaléka tartott az orosz fenyegetéstől.
Az IBRIS szerint Oroszországtól kevésbé félnek a kormányzó, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt hívei (40 százalék), miközben az ellenzéki, elsősorban a vidéki lakosság körében népszerű Lengyel Parasztpárt (PSL) választóinak 80 százaléka ezt jelölte meg a legnagyobb veszélynek. A fő ellenzéki párt, a jobbközép liberális Polgári Platform (PO) támogatóinak 53 százaléka vélekedik ugyanígy.
A második legnagyobb, Lengyelországot veszélyeztető fenyegetésként a válaszolók több mint 20 százaléka az iszlám terrorizmust jelölte meg. 2014-ben a megkérdezetteknek csak 3,9 százaléka vélekedett így - írja az MTI.
Az Európai Unióra nézve viszont a lengyelek 41,5 százaléka éppen az iszlám terrorizmust tartja a legnagyobb veszélynek, miközben Oroszország ebben a viszonylatban csupán 20,3 százalékuk szerint jelent fenyegetést.
Kevésbé aggódnak a lengyelek Németország politikai és gazdasági túlsúlya miatt Európában: csak 11 százalék tartotta ezt a legveszélyesebb tényezőnek. (Beszóltak a németek Trumpnak.)
Elenyésző az aggodalom ugyanakkor a lengyelek körében az Egyesült Államok, illetve Kína terjeszkedését illetően, a válaszolók mindössze 3,8, illetve 3,3 százaléka gondolta úgy, hogy ez jelenti a legnagyobb fenyegetést.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön