A döntést Monica Anisie oktatási miniszter hozta meg, aki a szaktárca etikai kérdésekkel foglalkozó bizottságának javaslatára megvonta öt évig a rendőrakadémia doktori iskoláinak működési engedélyét. Ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási intézményben egy ideig nem lehet doktorálni, és a jelenlegi doktoranduszok sem tudják megvédeni dolgozatukat a következő öt évben a rendőrakadémia keretében - írja helyi sajtóforrások nyomán az MTI.
A plágiumokról Emilia Sercan oknyomozó újságíró számolt be, aki kiderítette, hogy magas rangú politikai és közigazgatási pozíciókat betöltő személyek szereztek érdemtelenül doktori címet úgy, hogy doktori dolgozatuk nem felelt meg a tudományos követelményeknek, megjelölés nélkül emeltek át saját dolgozatukba terjedelmes szövegrészeket más tanulmányokból, s ezzel kimerítették a plágium vétségét. Az ellenőrzések során 61 dolgozat esetében bizonyosodott be a plágiumgyanú, amelyeket 2011 és 2016 között védtek meg sikeresen szerzőik.
Kapcsolódó
A román média szerint történelmi döntésről van szó, hiszen a plágiumok miatt - amelyek más egyetemeket is érintettek - először függesztik fel egy felsőoktatási intézmény doktori iskolájának a működési engedélyét. Sercan többször rámutatott, hogy más egyetemek is valóságos diplomagyárakká váltak, és ellenőrizetlenül osztogatták a doktori címeket, amelyekért a román törvények szerint magasabb bérezés jár az állami szektorban.
A döntés következtében a rendőrakadémia csak a doktori iskoláinak újjászervezése következtében kérheti az újbóli akkreditálásukat.
Eddig a két leghangzatosabb plágiumbotránynak Victor Ponta volt miniszterelnök és Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes esete bizonyult, akiknek doktori címét megvonták, miután beigazolódott, hogy dolgozatukban idézetek feltüntetése nélkül emeltek át szövegeket másoktól.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni