A múzeumok és a színházak az országos járványügyi kényszerszabadság idején 50, azt követően pedig 70 százalékos befogadó kapacitással üzemelhetnek. A látogatóknak emellett a beoltottságot vagy a koronavírus-fertőzésből való felépülést igazoló QR-kóddal vagy egynapos negatív PCR-teszteredménnyel kell majd rendelkezniük - írja az MTI.
Az oroszoknak egyebek között azért kell korlátozniuk most a kapcsolattartást, hogy "jó hangulatban ünnepelhessék meg az újévet", amely a legfontosabb családi ünnep Oroszországban - mondta Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője.
Az igazolt fertőzöttek száma az orosz operatív törzs vasárnap közölt adatai szerint 35 660-nal 8 241 643-ra emelkedett. A napi növekmény 0,43 százalék, a tünetmentes esetek aránya 8,8 százalék. A koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt 1072-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 230 600-ra nőtt. A nem véglegesített halálozási ráta 2,8 százalék.
A felépültek száma 22 784-gyel 7 165 921-re emelkedett. Az országban 845 122 aktív esetet tartanak számon. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 204,7 millió, az elmúlt napon pedig 371 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 846 813 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Pénteki összesítés szerint 53 511 786 ember kapta meg az oltás első, 49 161 150 ember pedig mindkét komponensét. A kollektív védettség 45,7 százalékos Oroszországban.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni