Sztrasnov állítása szerint a jutalmat jóváhagyta a távközlési és tömegkommunikációs minisztérium két tisztségviselője. A két hivatalnok ellen a főügyészség gondatlanság miatt kezdeményezett eljárást.
Múlt héten Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési minisztert vették őrizetbe és menesztették hatalmi visszaélés gyanúja miatt. Az indoklás szerint Uljukajev 2 millió dollár csúszópénzt zsarolt ki a Rosznyefty állami többségű olajóriástól azért cserébe, mert engedélyezte a Basnyefty olajvállalat állami tulajdonú ellenőrző részvénycsomagjának megvásárlását.
A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott felmérése szerint az oroszok 54 százaléka úgy vélekedett, hogy az Uljukajev-ügy az ország elitjének csoportjai közötti küzdelem áll. Csak 30 százalék volt azon a véleményen, hogy a miniszterre valóban a korrupcióellenes harc jegyében csaptak le a hatóságok.
Dmitrij Peszkov, a Kerml szóvivője a közvélemény-kutatás eredményét kommentálva kijelentette, Uljukajev a bíróság ítéletéig nem tekinthető korrupt tisztségviselőnek.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ