A hatvanéves David S. Buckel ügyvéd szombaton vetett véget az életének a brooklyni Prospect Parkban. Maradványait egy baseball-pálya melletti mezőn találták meg, amellett az ösvény mellett, amit a futók és a biciklisták használnak - írja a 444 a New York Times alapján.
Búcsúlevelet is hagyott maga után egy bevásárlókocsin holtteste közelében. Ezt több újságnak, köztük a haláláról hírt adó New York Timesnak is megküldte. Ebben arra buzdította az embereket, hogy a bolygó fennmaradása érdekében éljenek kevésbé önző életet.
Buckel egyik esetéről filmet is készítettek: a Boys Don't Cry című alkotásban nyújtott alakításáért Hilary Swank elnyerte az Oscar-díjat is. A film Brandon Teena történetét dolgozta fel, aki transzgender emberként élt Nebraskában. Falls Cityben gyilkolták meg, Buckel pedig a helyi hatóságok ellen indított perében bizonyította, hogy a helyi seriff felelős volt a haláláért, mert nem biztosított neki védelmet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint