A szervezőbizottság vezetője nem zárja ki, hogy a koronavírus-fertőzések növekvő száma miatt az utolsó percben elhalaszthatják a tokiói olimpiát. Muto Tosiro egy mai sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva megerősítette, hogy folyamatosan figyelik a járvány alakulását, és a helyzet változásától függően egyeztetnek a nemzeti és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), valamint a japán kormánnyal és a tokiói önkormányzattal - írja a VIlággazdaság.
Az esetek száma nőhet vagy csökkenhet is, szóval majd akkor foglalkozunk a kérdéssel, hogy mit tegyünk, ha ez szükségessé válik – jelentette ki.
Japán sajtójelentések szerint mindenesetre az olimpia jelentős szponzorai közül a Toyota után a Panasonic, a Fujitsu és a NEC is úgy döntött, hogy nem vesz részt a pénteki megnyitóünnepségen. A japán közvélemény jelentős része nem helyesli a játékok megrendezését, mert attól tart, hogy a több tízezer külföldi sportoló, sportvezető és újságíró jelenléte miatt felgyorsulhat a járvány terjedése, és megjelenhetnek az új vírusvariánsok.
Bár a szervezők mindent megtesznek a biztonság garantálása érdekében, eddig 67 akkreditáltról derült ki, hogy fertőzött. Tokióban hétnapos átlagban 1100, de kedden már 1387 új esetet jelentettek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint