Igyekeznek megbékíteni az észak-koreai vezetőt, legutóbbi nyilatkozatában Donald Trump amerikai elnök még jó szavakat is talált rá, bár e közben a térségbe vezényeltek egy amerikai anyahajót, ami elég világos jelzés - fűzte hozzá.
Az amerikai elnök első száz napjának értékelése kapcsán a szakember úgy fogalmazott, hogy Donald Trump fokozatosan beletanul az elnöki feladatok dzsungelébe, ami nem lehet könnyű egy 70 éves üzletembernek.
Kapcsolódó
Frank Tibor szerint Trump elnökként a választási kampányban hangoztatott, "elszabadult" nézeteihez képest számos kérdésben visszakozott, komoly embereket nevezett ki - mint például a külügy- és a védelmi miniszter - és most már elnökségének egy nyugalmasabb periódusa következhet - írja az MTI.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak