A történtekről beszámoló hírügynökségek megjegyezték, hogy több mint harmincöt éve nem fogott kezet amerikai elnök iráni külügyminiszterrel vagy más magas rangú iráni tisztségviselővel.
A név nélkül nyilatkozó illetékesek arról tájékoztatták az ISNA iráni hírügynökséget, hogy a nem tervezett találkozás Haszan Róháninak, a perzsa állam elnökének az ENSZ Közgyűlésében mondott felszólalása után történt.
A tájékoztatás szerint az iráni diplomácia vezetője éppen távozóban volt a világszervezet New York-i székházának előcsarnokából, amikor szembetalálta magát Barack Obamával és John Kerry amerikai külügyminiszterrel.
Az iráni állami televízió arról számolt be, hogy a "kevesebb mint egy percig tartó" találkozás során Kerry bemutatta Obamának Zaríf két helyettesét, akik az iráni tárcavezető társaságában voltak.
A kézfogást számos keményvonalas iráni politikus elítélte. "A külügyminiszter nagyon rosszat tett, bocsánatot kell kérnie a nagy iráni nemzettől" - hangsúlyozta a teheráni törvényhozás egyik tagja. "Az ellenséggel való kézfogás ellentétes az iszlám forradalom alapelveivel" - tette hozzá.
Az Egyesült Államok egyelőre nem kommentálta a találkozásról szóló híreket, a washingtoni Fehér Ház egyik neve elhallgatását kérő tisztségviselője azonban megerősítette a kézfogás tényét.
Washington és Teherán 1980-ban szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat a síita imámokat hatalomra juttató 1979-es iszlám forradalom és az amerikai nagykövetségen történt, az Egyesült Államokat sokkoló túszejtés miatt. Az Egyesült Államok és Irán között ugyanakkor szokatlan intenzitású diplomáciai érintkezés zajlik az iráni nukleáris programról szóló tárgyalások két évvel ezelőtti megkezdése, valamint a Teherán és a nagyhatalmak közötti atommegállapodás júliusi megkötése óta.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak