Romániában nyugdíj-hozzájárulás öt százalékponttal, a bruttó fizetés 25 százalékról 20 százalékra való csökkenését célzó javaslatot nyújtott be az Adótörvénykönyv módosítására vonatkozó törvénytervezethez több liberális képviselő - írta a Maszol. A kezdeményezők nevében megszólaló Gheorghe Pecingina szerint a módosító javaslat célja az, hogy „valós segítséget nyújtsanak az alkalmazottaknak”.
A kezdeményezés mögött Florin Cîțu korábbi kormányfő és pénzügyminiszter áll, aki a múlt héten nyilatkozott az ügyben. A liberális pártelnök szerint az általános drágulás ellensúlyozására „minden romániai számára növelni kell a vásárlóerőt”.
Gheorghe Pecingina liberális képviselő számításai szerint a nyugdíj-hozzájárulás öt százalékponttal való csökkentése havi 317 lejjel (23 ezer forint) növelné az átlagbérrel fizetett munkavállalók jövedelmét. A liberális honatya arról nem szólt, hogy az intézkedés ugyanekkora összeggel növelné minden munkavállaló után a nyugdíjrendszer már most is elképesztően nagy hiányát. Tavaly a kifizetett nyugdíjak összege 16 milliárd lejjel haladta meg az éves befizetések értékét, a különbözetet a központi költségvetésből pótolták.
Romániában jelenleg 5,02 millió munkavállaló van. A nyugdíj-hozzájárulás 25 százalékról 20 százalékra való csökkentése esetén plusz egymillió munkavállalóra lenne szükség ahhoz, hogy ne növekedjen az állami nyugdíjrendszer hiánya. Ez egy évtizedes távlatban elképzelhető, figyelembe véve, hogy tavaly 90 ezerrel nőtt a dolgozók száma.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint