Kína a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyez a gazdasági növekedés optimális feltételeinek a megteremtésére, s az ösztönző lépések részeként elkötelezte magát az adóstruktúra reformja mellett, felgyorsítja az infrastrukturális beruházások kivitelezését - állapítja meg az államtanács közleménye.
A gazdaság erős nyomás alatt áll, a növekedés serkentése érdekében kiigazító intézkedésekre van szükség - szögezik le a dokumentum megfogalmazói. A támogatott infrastrukturális projektek között említik a vasútépítés és az energiatakarékosságot szolgáló, továbbá a nyugati országrész fejlesztését elősegítő beruházásokat.
A központi vezetés törekszik a magántőke nagyobb mértékű bevonására olyan szektorokban, mint az energiaipar, a vasút és a távközlés. Ugyancsak cél a napenergia és más megújuló energiaipari technológia elterjesztése, a száloptikai kábelek háztartásokba vezetésének felgyorsítása.
"Néhány kiemelkedő ellentmondás és probléma továbbra is jelen van az ország gazdasági működésében" - állapítja meg a közlemény, s a belső kereslet növelése mellett az intézkedések rugalmasságának és előrelátó jellegének erősítését szorgalmazza.
A közlemény szerint a kormány továbbra is törekedni fog az ingatlanpiacra vonatkozó szabályozások stabilizálására és azok érvényesítésére.
Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök a hétvégén azt hangoztatta, hogy kormánya törekszik a gazdaság hirtelen lelassulásának elkerülésére, amiből megfigyelők arra következtetnek, hogy pénzügyi és költségvetési könnyítő intézkedésekre lehet számítani.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot