Németország kedden hideg vizet öntött atomerőművei élettartamának meghosszabbításának gondolatától felhevült álmodozók fejére, és úgy döntött, hogy az orosz gáztól való függőséget nem a még meglévő, vagy a nemrég leállított és bezárt nukleáris blokkok újraélesztésével, illetve továbbműködtetésével oldja meg, hanem magasabb sebességi fokozatba kapcsol az alternatív energiaforrások alkalmazásának érdekében - jelentette a Reuters.
Európa legnagyobb gazdaságával kapcsolatban az elmúlt hetekben nagy volt a találgatás, hogy az Ukrajna elleni orosz invázióra válaszul sorra bejelentett gazdasági szankciók, illetve az energetikai témájú pengeváltások ismeretében vajon a kormány nem tartaná-e mégis biztonságosabbnak, ha a német energiamixben megtartaná még egy ideig az atomerőműveket. Az ez irányú okfejtések érve leginkább az volt, hogy ezzel nagyobb távolságot lehetne tartani Oroszországtól, amely a legnagyobb német földgázbeszállító.
Kapcsolódó
A gazdasági és a környezetvédelmi minisztérium azonban most azt közölte, hogy a rövid- és középtávú forgatókönyvek megvizsgálását követően arról döntöttek, hogy a nukleáris erőműveknek a korábbi terveknek megfelelően menniük kell az energiamixből. Az atomerőművek további működtetésének költségei és kockázatai ugyanis meghaladják a szóba jöhető, korlátozott előnyöket.
Az előnyök és kockázatok mérlegelése következtében a fennmaradó három atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása a jelenlegi gázválságra való tekintettel sem javasolt – áll a minisztériumok közös közleményében.
Németországban 2011 óta szisztematikusan, előre megtervezett módon, sorra zárják be a nukleáris áramtermelő egységeket. A tavaly még működő hat blokkból hármat 2021. december 31-én leállítottak, a forgatókönyv szerint pedig a megmaradt, és még termelő három blokk is leáll ez év végéig.
16+1 energiaminiszter
Az ukrajnai orosz invázió óta eltelt időben a német kabinet azon is dolgozik, hogy miként csökkenthető drasztikusan Németország orosz gáztól való függősége. A 16 német szövetségi állam energiaügyi minisztereivel folytatott megbeszélések után Habeck azt közölte, hogy az országnak a lehető leggyorsabban diverzifikálnia kell energiaforrásait.
Többek között két LNG-terminál építésével északon. A miniszter szerint teljes mértékben egyetértettek abban, hogy az elektromos hálózatok, LNG-terminálok és a megújuló energiaforrások építésének és fejlesztésének tempóját "Tesla-sebességűre" kell változtatni. Az LNG-nek ki kell váltania minél több orosz gázt, de fontolóra vették már a nap- és szélenergia potenciálok növelésének lehetőségit is.
A még működő széntüzelésű erőművekre pedig vészhelyzeti készenlétben tartás várhat.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton