A közleményben kiemelték, hogy a levélben szavazók adatait nem tartalmazza a kimutatás. Ennek alapján elképzelhető, hogy a választási részvételi arány növekedik a 2013-as Bundestag-választáshoz képest. Akkor a választók 24,3 százaléka szavazott levélben, és a szakértői becslések szerint az idén többen választották ezt a megoldást - írta az MTI.
A részvételi arány 2013-ban 71,5 százalék volt, növekedett a megelőző, 2009-ben tartott választáson regisztrált 70,8 százalékhoz képest.
A választók ezúttal is 18 óráig adhatják le voksukat.
Kapcsolódó
A szavazóhelyiségből távozó választók nyilatkozatai alapján végzett reprezentatív felmérések (exit poll) közvetlenül az urnazárás után jelennek meg, a hivatalos előzetes végeredmény hétfő kora reggelre várható.
A felmérések alapján Angela Merkel, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke maradhat a kancellár, de bizonytalan, hogy a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) milyen koalícióban folytatja a kormányzást.
Leginkább a nagykoalíció, a CDU/CSU és a szociáldemokrata párt (SPD) közös kormányzásának folytatása, vagy a CDU/CSU és a jobboldali liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), valamint a Zöldek alkotta, a pártok színei (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány tűnik valószínűnek.
Címlapkép forrása: MTI/EPA/Daniel Kopatsch
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború