Hillary Clinton - a Szövetségi Választási Bizottság adatai szerint - eddig kétszer annyi adományt kapott a nagy hadiipari cégek és a Pentagon vezető munkatársaitól, mint Donald Trump. A pénzadományok többsége a két hadiipari óriás, a Lockheed Martin és a General Dynamics embereitől érkezett.
Ez jelentős fordulat a 2012-es elnökválasztáshoz, sőt, a korábbi évtizedek gyakorlatához képest. 2012-ben ugyanis a hadiipar Mitt Romney republikánus elnökjelöltet támogatta, s az elmúlt évtizedekben is a mindenkori republikánus jelöltek mögött sorakozott fel. Amióta azonban a Republikánus Párt Donald Trumpot választotta elnökjelöltjéül, nemcsak a Lockheed Martin és a General Dynamics, hanem az ország huszonöt legnagyobb hadiipari cégének munkatársai is Clintont támogatják. A Demokrata Párt elnökjelöltjének eddig 93 ezer dollárt adományoztak, míg republikánus vetélytársának kampányára 46 ezer dollár érkezett tőlük.
Néhány, úgynevezett nagy név is Clintonnak nyitotta meg a bukszáját: például Edward Kangas, a United Technologies igazgatótanácsának elnöke, John Casey, a General Dynamics haditengerészeti részlegének vezetője, vagy Vivek Lall, a General Atomics egyik vezetője, vagy Pam Wickham, a Raytheon alelnöke. A Raytheon kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője viszont Donald Trump kampányának adott pénzadományt.
Közben szerdán Joel Benenson, a Clinton-kampány főstratégája a CNN hírtelevíziónak adott - és más televíziós műsorok által is idézett - hosszas televíziós interjúban cáfolta az AP hírügynökség összeállítását, miszerint a Clinton Alapítvány nagy adományozóinak szabad bejárásuk volt a külügyminisztériumba Hillary Clinton külügyminiszteri megbízatása idején.
"Ez az asszony a világ több mint tizenhétezer vezető politikusával és megszámlálhatatlanul sok más kormányzati tisztségviselővel találkozott, és most 185 találkozóját veszik górcső alá és abból vonnak le következtetéseket" - fogalmazott Benenson az AP összeállítását elemezve. A hírügynökség szerint ugyanis százötvennégy olyan személyből, aki nem állt munkakapcsolatban a kormányzattal, de Clinton külügyminiszterként fogadta őket, vagy telefonon kapcsolatban állt velük, nyolcvanöten pénzadományokat juttattak a Clinton Alapítványnak. Hasonlóképpen védelmébe vette Clintont és a családi alapítványt Robby Mook, a Clinton-kampány menedzsere, aki az MSNBC televíziónak nyilatkozott.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket