Liz Truss külügyminiszter, egyben a londoni kormány brexitügyi főtárgyalója, illetve Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, a Boris Johnson miniszterelnök megbuktatását előidéző kormányon belüli lázadás egyik elindítója méri össze erejét azért, hogy melyikük legyen a brit Konzervatív Párt következő elnöke és ezzel egyben az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke. A toryk parlamenti képviselőinek egy része a legrosszabbra készül az egy hónapos kampány előtt, ami megelőzi a 150 ezer konzervatív párti aktivista szeptember eleji szavazását – írja a Financial Times.

Ez az aggodalom nem alaptalan, ugyanis az ellenzék legnagyobb politikai ereje, a Munkáspárt máris elkészített egy hirdetést „attack ad” címen, amely a pártelnökválasztás gyenge pontjára csap le vélhetően nem is hatástalanul - derül ki az indy100 hírportál cikkéből. Kiemeli ugyanis a pártelnökválasztás jelöltjeinek eddig elhangzott mondanivalójából azokat a mondatokat, amelyekben egymást bírálva gyakorlatilag Johnson kormányának politikáját ekézték.

Például Sunak az inflációra utalva, amelyet a minisztersége alatt hozott adóemelésekkel le akart törni, azt mondta: az emberek összes számlája minden héten és minden hónapban csak megy, fel, fel és fel. Truss ezeket az adóemeléseket bírálva azt vetette a volt pénzügyminiszter szemére, hogy gazdaságpolitikai terveinek megvalósítása recesszióba vinné az gazdaságot. Penny Mordaunt kereskedelmi miniszter, aki sokáig esélyes volt a páros versenybe jutásra azt találta mondani az egyik vitában, hogy az „embereknek segítségre van szükségük, most”.

Ki a szocialista?

Sunak legfőbb érve Truss megválasztásával szemben az, hogy az adócsökkentéseket, amiket ajánl csak a szocialista politikára jellemző hitelfelvételekkel lehetne finanszírozni, aminek az állam eladósodása lenne a vége. Truss, aki a konzervativizmus hagyományaihoz híven adócsökkentés-párti úgy véli, hogy ellenfele adóemelései, amelyek szintén a szocialista kormányokra jellemzők, recesszióhoz vezetnének (ahogy azt a munkáspárti hirdetés felhangosítja).

A pártelnöki kampány tehát elkerülhetetlenül a jelöltek lejáratásával jár. Sunak csapata azzal fogja támadni Trusst, hogy valaha a Liberális Demokraták színeiben kezdett politizálni és a 2016-os függetlenségi népszavazáson a brexit ellen, az EU-ban maradás mellett állt ki. Emellett ki fogják kezdeni felkészültségét a kormányfői posztra. A hat évvel ezelőtti brexitkampány sikerében játszott szerepe miatt sokak által kommunikációs gurunak tartott Dominic Cummings szerint a külügyminiszter egy „éles kézigránát”, „bármihez is ér, az szétrobban”.

Truss minden erejével támadni fogja a volt pénzügyminiszter adóemeléseit, amiben számíthat két konzervatív sajtóorgánum, a Daily Mail és a Daily Telegraph támogatására. Ezek a lapok lojálisak voltak Johnsonhoz, és nem felejtik el, hogy Sunak lemondása kulcsszerepet játszott a távozó kormányfő megbuktatásában. Johnson hívei ugyanezért szintén vele szemben sorakoznak fel.

Boris üzent

A távozó kormányfő utolsó parlamenti szereplésén szintén burkoltan Sunak elutasítására biztatott. Mint mondta politikájának egyik sorvezető szabálya az volt, hogy csökkentse az adókat és visszaszorítsa a felesleges szabályozást, ahol csak lehet. Emellett megjegyezte, hogy bár tiszteli az államkincstárat, de ha a miniszterelnökök mindig a pénzügyminiszterükre hallgatnának, akkor például óriási költségei miatt nem épült volna meg a kontinenst és a szigetországot összekötő alagút.

Kép: AFP

A párttagok online és hagyományos módon is szavazhatnak, azaz egyszer meggondolhatják magukat. Ha kétszer voksolnak, akkor a másodikat tekintik érvényesnek. Egyelőre Truss meggyőzően vezet. A YouGov közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a pártválasztás résztvevőinek 53 százaléka akarja őt támogatni, míg Sunakot csak 35 százalékuk. A fogadóirodáknál szintén ő a favorit.

Egy másik felmérés, amely azt mutatja, melyiküknek lehet nagyobb esélye legyőzni a következő parlamenti választásokon Keir Starmert, a Munkáspárt vezérét, Sunak áll jobban. A JL Partners intézet vizsgálata azt találta, hogy vele szemben csak egy százalékponttal áll jobban az ellenzék vezére, míg Truss előtt 12 ponttal vezet.

A szívükre vagy az eszükre hallgatnak?

Politológusok szerint az a legfontosabb kérdés, hogy a konzervatív párttagok, akik jellemzően erőteljesebben jobboldaliak, mint a toryk szavazóbázisának tagjai, a szívükre vagy az eszükre hallgatnak. A konzervatív értékek mellett kiálló külügyminisztert vagy az országos választáson esélyesebbnek látszó volt pénzügyminisztert támogatják-e. A 2005-ös hasonló versenyben az utóbbi alapján David Cameront támogatták, aki később hozta a választási győzelmet, igaz, ehhez kellett a 2008-as pénzügyi válság, amely megszorításokra kényszerítette a regnáló munkáspárti kormányt.

A Munkáspárt örömmel fogadta, hogy Johnson kormányának két tagja csap össze, akiket ennek megfelelően felelőssé tehetnek az elmúlt években kialakult súlyos megélhetési gondokért. A leköszönő miniszterelnök azonban nem hazudtolta meg magát, amikor az ellenzéket lekicsinyelve azt mondta, bármelyik utódjelöltje győz is, a vezetésével a toryk „fel fogják mosni a padlót” az ellenzéki pártokkal.