A televízió munkatársai betekintettek a Kubából visszatért amerikai és kanadai diplomatákat vizsgáló orvosok jelentéseibe, s ezek nyomán készített riportjukban jelentették, hogy a diplomaták nemcsak halláskárosodást szenvedtek, hanem jó részüknél enyhe vagy komoly agysérülést, vagy a központi idegrendszer károsodását is diagnosztizálták - írta az MTI.
Az Egyesült Államok havannai nagykövetségén dolgozó diplomaták közül többen megbetegedtek: először halláscsökkenésre és nehézlégzésre panaszkodtak, esetleg egyensúlyi problémákkal küszködtek. A gondokról a washingtoni külügyminisztérium először 2016 végén kapott jelzéseket, akkor néhány diplomata vissza is tért az amerikai fővárosba.
A State Department (külügyminisztérium) "incidenseknek" nevezte a történteket, és vizsgálatot indított. Ez arra irányul, hogy megállapítsa: nem szándékos egészségkárosítás húzódik-e meg a háttérben, emberi füllel nem érzékelhető hangkibocsátás révén. Egy amerikai orvos tavasszal Havannába is elutazott, hogy a helyszínen vizsgálódjék.
Közben több diplomata kérte, hogy megbízatásának lejárta előtt visszatérhessen a diplomáciai szolgálatból.
A CBS - meg nem nevezett forrásra hivatkozva - azt állítja, hogy az amerikai diplomatákat Havannában sokféle módon zaklatták: megrongálták az autóikat, gyakran észlelték, hogy követik és megfigyelik őket, és lakásaikba is betörtek.
Az amerikai külügyminisztérium egyelőre nem nevezett meg konkrét felelősöket, de figyelmeztette a kubai hatóságokat, hogy nemzetközi szerződés szerinti kötelezettségük az országban dolgozó diplomaták épségének és biztonságának megóvása. A CBS televízió idézte Rex Tillerson amerikai külügyminisztert, aki augusztus elején újságíróknak úgy fogalmazott: "a kubai hatóságok felelősek azért, hogy kiderítsék, ki követte el a diplomaták egészsége elleni támadásokat". A külügyminiszter megemlítette azt is, hogy ilyen támadásoknak nem csupán amerikai, hanem kanadai diplomaták is elszenvedői voltak.
A külügyminisztérium egyik szóvivője megerősítette a CBS-nek, hogy a State Department rendszeres kapcsolatban áll a kubai hatóságokkal az ügyben.
Kuba cáfolta, hogy bármiféle köze volna a megbetegedésekhez.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak