Elhunyt Robert Mugabe, a független Zimbabwe első, és egészen 2017-es megpuccsolásáig egyetlen elnöke.
Mugabe 1924-ben született az akkor még Rhodesiának hívott brit gyarmaton. A második világháború utáni függetlenségi mozgalomnak lett a vezéralakja, 1964-ben több mint tíz évre bebörtönözték per és ítélet nélkül. Még börtönben volt, amikor 1973-ban megválasztották a gyarmatosítók ellen harcoló Zimbabwei Afrikai Nemzeti Szövetség, a ZANU élére, aminek alapító tagja is volt - írja a 444.hu.
A ZANU a függetlenség kivívása után egyeduralomra tört, Mugabe diktatórikus eszközökkel tartotta meg hatalmát, véres erőszakot alkalmazva politikai ellenfelei és az országban maradt fehér földbirtokosok ellen. Mugabe 1980-87 között miniszterelnökként, 2017-ig elnökként vezette országát, ami azóta se heverte ki ezt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy