"Valóban megkaptuk a levelet diplomáciai csatornákon keresztül. Arra számítunk, hogy hamarosan eljut az elnöki apparátushoz" - mondta a szóvivő az MTI tudósítása szerint.
A nap folyamán korábban Rand Paul amerikai republikánus szenátor a Twitteren azt közölte, hogy átadta Trump levelét Putyin adminisztrációjának.
Kapcsolódó
Paul hétfőn érkezett Moszkvába, ahol Konsztantyin Koszacsovval, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnökével arról állapodott meg, hogy megkezdik az előkészítését a két ország szenátusa külügyi szaktestületei együttes ülésének. A helyszín más lehetőségek akadályoztatása esetén egy semleges ország lehet majd, az időpontot pedig remélhetőleg még az év vége előtt kitűzik.
Vlagyimir Putyin július 27-én kijelentette, hogy akár Washingtonban, akár Moszkvában kész találkozni az amerikai elnökkel. Utalt rá, hogy az orosz fővárosba már érvényes meghívása van Donald Trumpnak. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője erre válaszul közölte, hogy Trump hajlandó lenne Moszkvában felkeresni az orosz államfőt, ha erre hivatalos meghívást kapna, egyúttal pedig arra számít, hogy 2019. január 1. után Washingtonban fogadhatja majd orosz hivatali partnerét.
Fotó: AFP Photo/Jim Watson
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön