Japán 60 milliárd dollár hitellel növeli a Nemzetközi Valutaalap forrásait, hogy segítse az európai adósságválság tovaterjedése ellen emelt védővonal magasítását - jelentette az IBB Times hírportál. A döntést Azumi Jun pénzügyminiszter jelentette be, aki elmondta: remélik, hogy más IMF-tagországok is követik Tokió példáját.
Crhistine Lagarde, a szervezet ügyvezető igazgatója 600 milliárdos tőkeemelést lát szükségesnek, részben az európai krízis, részben az olajár növekedéséből fakadó kockázatok erősödése, részben a gyengülő amerikai GDP-növekedési kilátások miatt. Ebből 197 milliárdot (150 milliárd eurót) az eurózóna tagállami már megajánlottak, így a japán hozzájárulással együtt megvan a pénz bőven több mint egyharmada.
A kínai vezetés egyelőre nem nyilatkozott szándékairól, ám Azumi célzást tett arra, hogy Peking várhatóan követi a japán példát. Brazília és Mexikó hajlandónak mutatkozik hasonló lépést tenni, de az összes feltörekvő ország ahhoz köti segítségét, hogy erősödjön szerepük a Valutaalap döntéshozatalában.
Lagarde arra is felhívta a figyelmet, hogy a többlet forrásra nem csupán Európában lehet szükség, hanem már térségek kisegítésében is. Elsősorban a Közel-Keletről és Észak-Afrikáról beszélt, amelyek súlyos társadalmi-gazdasági kihívásokkal küszködnek.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat