Milos Zeman cseh elnök látogatást tett a Philip Morris nagy csehországi gyárában, Kutná Horában, ahol kifejtette: ellenzi az összeurópai trendet a dohányzás visszaszorítására, ami rengeteg munkahelyet veszélyeztet. A prágai rádió beszámolója szerint az államfő, aki sosem titkolta, hogy keményen iszik és láncdohányos (vagyis egyik cigarettáról a másikra gyújt) elmondta: ő maga 27 évesen kezdett dohányozni, amikor már felnőtt férfi volt, és a dohányzás nem tudott ártani neki. Ezért azt tanácsolja a gyerekeknek, csak 27 éves korban kezdjenek cigarettázni, amikor a füst már nem jelent semmilyen kockázatot.
Szavai nagy vihart kavartak, különösen mert Csehországban a legmagasabbak között van Európában a dohányzó fiatalok száma, arányuk 25 százalék. Eva Kraliková, a dohányzáshoz kapcsolódó betegségek vezető szakértője szerint ez még viccnek is rossz, olyan, mintha azt ajánlanák az embereknek, hogy 27 évesen nyugodtan szívjanak be kipufogó gázokat.
Dohánygyári látogatásán azért is bírálta az uniós megszorításokat, mert azok szerinte csak az illegális kereskedelmet és a csempészetet növelik. Múlt hónapi brüsszeli látogatása során is amellett lobbizott, hogy enyhítsék a megszorításokat - ami Zeman örömére meg is történt, mert több olyan ország is mellé állt, például Lengyelország, amelynek súlyos veszteséget okozott volna a költségvetési bevételekben az eredetileg tervezett, még szigorúbb korlátozások sora. Csehország egyike azon kevés uniós országnak, ahol még nem tilos az éttermekben és más nyilvános helyeken dohányozni.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot