Ez a tizenhetedik negyedév, amelyikben nőtt a GDP Horvátországban, az előző negyedévben 2,9 százalékkal bővült - írja az MTI.
A jelentés szerint a bővülés a szolgáltatások és a termékek exportjának köszönhető.
A végső fogyasztási kiadások 2,7 százalékkal nőttek éves szinten, valamivel lassabban, mint az előző negyedévben, amikor 3,6 százalékos volt a növekedés. Nőtt az állam fogyasztása, éves szinten 3,9 százalékra, amely az előző negyedévben még 2,5 százalék volt.
A beruházások 3,7 százalékkal nőttek éves szinten, 0,6 százalékkal lassabban, mint az első negyed évben.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a harmadik negyedévben 0,6 százalékkal bővült a GDP az ezt megelőző negyedévhez képest, míg 2017 azonos időszakához viszonyítva 2,7 százalékkal.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat