Szombat este a NASA, és Alan Bean családja közösen jelentette be a férfi halálát. Bean leginkább arról volt híres, hogy ő lépett negyedikként a Holdra, az Apollo-12 program keretein belül - írja az Index. A közlemény szerint Bean rövid betegség után, Houstonban halt meg a 86 éves korában.
A Bean később képzőművészként vált híressé, ugyanis évtizedekig festette azokat a panorámákat, amik a Holdon elé tárultak. Nyugalmazása után, több mint négy évtizedig élt ezekből a képekből.
Kapcsolódó
Az ő halálával már csak négy űrhajós maradt életben azok közül, akik jártak a Holdon: Buzz Aldrin, Dave Scott, Charlie Duke és Harrison "Jack" Schmitt.
Képünk forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba