Az utóbbi időben az új követelményekhez igazították a kiképzési programokat. A legnagyobb kihívás továbbra is a katonák körében uralkodó morál - fogalmazott Marc Thys. A járőröknek átlagosan hat hónapon keresztül kell az utcákon szolgálatot teljesíteniük, ami szerinte túl sok - írta az MTI. Fontos lenne az is, hogy a katonai járőrök a jelenleginél mobilabbak legyenek.
Múlt pénteken késsel katonákra támadt egy feltételezett dzsihadista Brüsszel központjában, mire a biztonsági erők tagjai agyonlőtték.
Kapcsolódó
Tavaly márciusban a belga fővárosban két helyszínen is terrortámadást hajtottak végre. A harminckét ember halálát okozó robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Az országban azóta is hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják a terrorkészültségi szintet, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős.
Belgiumban a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások óta állandósult a katonai jelenlét az utcákon.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó