A vállalkozó tanúvallomásában tagadta, hogy hamis váltókat próbált volna bevasalni a szlovák Markíza televízión, összesen 69 millió euró értékben. A beszédben több olyan érintettet is megemlített az üggyel kapcsolatban, akiket később meggyilkoltak - olvasható a portálon.
A hamisítás másik gyanúsítottja Pavol Rusko korábbi gazdasági miniszter, de Koènernek rajta kívül is befolyásos kapcsolatai vannak a szlovák politikai elitben. Monika Jankovská igazságügyi államtitkár néhány napja mondott le, miután kiderült, hogy közel állt az üzletemberhez. Kocner vallomásában tagadta, hogy a börtönből Robert Fico volt kormányfőtől is segítséget kért volna.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót