A világ leggazdagabb 85 emberének együttes vagyona egyenlő a legszegényebb 3,5 milliárd ember (a világ népességének nagyjából fele) javaival - jött elő megdöbbentő állításával a héten kezdődő davosi Világgazdasági Fórum előtt az Oxfam nemzetközi segélyszervezet. Az 1942-ben alapított Oxfam 17 társzerveztet tömörít, amelyek a világ 90 országában próbálnak enyhíteni a szegénység és a társadalmi igazságtalanságok okozta károkon.
A szervezet Working for the Few című jelentése szerint (a cím arra utalhat, hogy a világ népességének túlnyomó többsége egy icipici kisebbség hasznára dolgozik - a szerk.) a leggazdagabbak vagyona gyorsan nő, köztük és a szegények közti szakadék rohamosan tágul. Az Oxfam szakértői úgy látják, hogy ma már ez az emberiség fejlődését, a humanitást veszélyeztető legnagyobb probléma.
Az elmúlt évben 210 ember vált dollármilliárdossá - derül ki az elemzésből. Ennek eredményeként a világ 1426 legalább egymilliárd dollár értékű vagyonnal rendelkező polgára összesen 5,4 ezer milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik. A leggazdagabb tíz százalék - 70 millió ember - 110 ezer milliárdos vagyona 65-szöröse a legszegényebb 3,5 milliárd ember javainak.
Baj lesz
A gazdasági erőforrásoknak ez a masszív koncentrációja egy kisebbség kezében számottevő fenyegetést jelent a politikai és gazdaági rendszerekre - vélik az Oxfam elemzői. Ahelyett, hogy az emberek közelebb kerülnének egymáshoz, egyre nagyobbra nő a távolság köztük. A gazdasági-politikai szakadék kiélezi a szociális feszültségeket és a társadalmak kohéziójának megbomlásával fenyeget.
Az Oxfam hat országot - Brazíliát, Dél-Afrikát, az Egyesült Államokat, Indiát, Nagy-Britanniát és Spanyolországot - szondázta meg felmérésében. Kiderült, hogy sok olyan törvényük van, amely kifejezetten a gazdagok javát szolgálja. Ennek megfelelően az emberek többsége úgy gondolja, hogy a jogszolgáltatás a jómódúaknak dolgozik. Az Oxfam ezért jónak látná, ha a gazdagok legalább az adóikat befizetnék és nem használnák a pénzüket politikai befolyás szerzésére.
Zsebre tett állam
Kiemelkedik a vizsgált országok közül az 1,2 milliárd lakosú India példája. Egy évtized alatt hatról 61-re emelkedett az ország milliárdosainak száma, akik együtt 250 milliárd dollár felett rendelkeznek. Ami azonban még riasztóbb: ez a szűk elit 2008-ban az ország vagyonának 26 százalékát birtokolta, míg alig öt évvel korábban, 2003-ban még csupán 1,8 százalék volt ez az arány.
India mágnásai az úgynevezett rent thick gazdasági ágazatokban szedték meg magukat - ezek olyan iparágak, ahol a profit ritka erőforrások megszerzésétől függ. Emiatt a tulajdonságuk miatt az ilyen üzletágakba csak a kormány engedélyéve lehet beszállni. A dúsgazdagok jelenléte arra utal, hogy megvesztegetéssel jutottak hozzá az engedélyekhez, azaz az állam jelenléte nem a társadalom közös vagyonának gyarapodását, hanem egyesek további privát vagyonosodását segítette.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot