A lehallgatás bírói felhatalmazás alapján, az amerikai hírszerzés javaslatára történt, 2014-ben kezdődött, és folytatódott a tavalyi elnökválasztási kampány idején, majd az idén év elején is, amikor Donald Trump és Manafort beszélgetéseit rögzítették.
2014-ben azért rendelték el Manafort megfigyelését, mert a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) látókörébe került annak a washingtoni politikai konzultáns cégnek a tevékenysége, amelynek Manafort is dolgozott.
A cég az akkor hatalmon lévő, oroszbarát ukrán kormánynak adott tanácsokat. AZ FBI később bizonyítékok hiányában abbahagyta a megfigyelést, de a tavalyi választási kampány idején ismét felújította. Akkor már állítólag kifejezetten azért, hogy a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges "összejátszását" fürkésszék.
Valakinek a lehallgatására az igazságügyi minisztérium vezetőjének kell rábólintania, s az engedélyt abban az esetben adják meg, ha érdemlegesnek tartott gyanú merül fel.
A CNN állítása szerint a megfigyeléssel, lehallgatással gyűjtött információk arról tanúskodnak, hogy Manafort arra buzdította volna az oroszokat, segítsenek Trump kampányában. A hírtelevízió nem nevezi meg forrásait, de leszögezi, hogy két forrása szerint a rögzített információk nem tartalmaznak perdöntő bizonyítékokat az amerikai választási kampányba történt esetleges orosz beavatkozásról.
Az orosz szerepvállalással kapcsolatos egyik vizsgálatot végző különleges bizottság vezetője, Robert Mueller megkapta az említett információkat.
Paul Manafortnak elvileg a múlt héten kellett volna megjelennie a vádemeléssel is felhatalmazott nagy esküdtszék előtt, de a meghallgatást indoklás nélkül elnapolták.
( Fotó: MTI/EPA)
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak