Közel száz százalékos a német gáztározók töltöttségi szintje a GIE európai gáztároló szövetség pénteki jelentése alapján - írja az MTI.
A töltöttség csütörtök reggeli állásáról pénteken tett jelentésében a GIE (Gas Infrastructure Europe) 99,98 százalékos szintről számolt be. A töltöttség a héten hétfőn reggel először érte el a száz százalékot, sőt, egy kissé meg is haladta azt (ami pár százalékos tűréshatáron belül technikailag lehetséges).
Mint írják, a töltöttség két nap enyhe csökkenés után ismét emelkedésnek indult. A legnagyobb német gáztározó az alsó-szászországi Rehdenben csütörtök reggel 94,7 százalékos töltöttségen állt - emelkedő tendenciával.
Az enyhe időjárásnak köszönhetően az ősszel jelentősen visszaesett a gázfogyasztás Németországban, ami kedvezett a tározók feltöltésének. Összességében az októberi gázfogyasztás mintegy 33 százalékkal maradt el a 2018-2021-es évek átlagfogyasztásától a szövetségi hálózati ügynökség (Bundesnetzagentur) szerint.
A csütörtök reggeli állás szerint 245,4 terawattóra földgázt tároltak a német gáztárolókban. Összehasonlításképpen 2022 januárjában és februárjában összesen valamivel kevesebb mint 227 terawattóra földgázt használtak fel Németországban a szövetségi hálózati ügynökség adatai szerint.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni