A WHO március 6-án jelentette be, hogy Tedros Adhanom Ghebreyesus vezérigazgató Jakab Zsuzsannát, az intézmény európáért felelős regionális igazgatóját nevezte ki helyettesévé. A bejelentés a WHO árfogó reformjának nyilvánosságra hozatalával egy időben történt, melynek keretében modernizálnák és megerősítenék az intézményt, és hatékonyabbá tennék a világ vezető közegészségügyi hatóságának működését - derül ki a WHO honlapjáról.
A közlemény szerint a vezérigazgató-helyettes feladatai közé tartoznak majd az egyetemes egészségügyi lefedettség technikai programmjai, az életút, a fertőző és nem fertőző betegségek, az egészségesebb populációk és az antimikrobális rezisztencia témaköre, valamint egyéb olyan ügyek, amelyekre a vezéigazgató helyénvalónak tart delegálni.
Kapcsolódó
Jakab Zuszsanna kinevezése azonnali hatályú, ám az európai régióért felelős igazgatói feladatokat is ellátja a következő honapban. A regionális igazgatói kinevezése 2020. január végéig szól, az utódjának kiválasztása még folyamatban van - olvasható a közleményben.
A WHO 53 európai tagállama fogja kiválasztani Jakab Zsuzsanna utódját az régióért felelős igazgatói posztra a szeptemberi éves kormányzati találkozójukon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Egy magyar feltaláló begyújtja a rakétákat: konténerből épít lakóházat a föld alá

Ebben az EU-s országban rajonganak leginkább a készpénzért

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Husánggal vert agyon egy eladónőt Fonón egy férfi

Konzultáció indul: tiltott lehet az ingatlan adásvétel egyes helyeken, hogy fenntartsák az egyensúlyt

Több mint kétezer embert tesz utcára a népszerű egyetem

A budapesti ínségszikla kismiska: Szentendrén ínségmederben csordogál a Duna
