A rákkeltő aflatoxinnal szennyezett tejet egy romániai kereskedőnél találták, aki Magyarországról vásárolta a tejet, a második szennyezett adagra pedig egy román tejfeldolgozó cégnél bukkantak rá - Daniel Constantin. A miniszter elmondta, nincs ok a pánikra, hiszen a szennyezett tejet bevonták még mielőtt az üzletek polcaira került volna. Részleteket nem közölt arról, hogy mekkora mennyiségről van szó, illetve hogy az ország mely részén vonták be a tejet.
A magyar hatóságok hivatalos tájékoztatást kérnek a részletekről, eddig hivatalos értesítést nem kaptak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. Az aflatoxint például a takarmánykukoricán megtelepedett penész termeli, a gombaméreg a tejen keresztül választódik ki.
Romániában is elkezdődtek a szigorúbb élelmiszerbiztonsági ellenőrzések, és ahogy haladunk, újabb és újabb dolgok derülnek ki - mondta a miniszter, aki szerint a legújabb élelmiszerbiztonsági figyelmeztetést a tejpiacon kellett kiadni az aflatoxinnal szennyezett áru miatt.
Romániában ez az első eset, amiről a hatóságok bejelentést tesznek azt követően, hogy február közepén Szerbiában kirobbant az aflatoxinos tejbotrány.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba